
Itt vannak a hatos lottó heti nyerőszámai
Halált okozó testi sértés miatt emeltek vádat egy törökszentmiklósi férfi ellen, aki hiretelen felindulásból egy kalapáccsal verte fejbe egyik férfi rokonát. Az áldozat másnap belehalt a sérülésbe – állt a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szerdai sajtóközleményében.
Információk szerint 2023 augusztusában a 35 évesférfi éppen biciklit szerelt Törökszentmiklós egyik utcáján, amikor megjelent nála a részeg sértett. Habár a két férfi rokonok voltak, gyakran kerültek összetűzésbe egymással, a vádlott már többször is bántalmazta családtagját.

Fotó: Magyarország Ügyészsége
Az incidens estéjén az ittas férfi erőszakosan borral kínálta rokonát, aki visszautasította az alkoholt, ezért a sértett elkezdett kötekedni vele. A vádlott ekkor dühbe gurult és a kerékpárjavításhoz használt, kisebb kalapáccsal nagy erővel a férfi fejére ütött.
A bántalmazott ennek következtében összeesett és eszméletét vesztette, ezért a támadó a szomszédok segítségét kérte a mentők értesítéséhez. A szakemberek kiérkezése előtt azonban a férfi magához tért és elhagyta a helyszínt, majd a település egy füves területén összeesett és meghalt.
Az ügyészség a férfi börtönbüntetését, valamint közügyek gyakorlásától való eltiltását kérte, a vádlott letartóztatásban várja a döntést.
A borítókép illusztráció: police.hu

Itt vannak a hatos lottó heti nyerőszámai

Időjárás-jelentés: A következő napok rácáfolnak decemberre

Szörnyű tragédia Mikuláskor, gyászba borult az ünnep Kisvárdán

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában