
Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján
Hátborzongató baleset történt pénteken az M3-as autópályán – osztotta meg az erről készült felvételt a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Az eső áztatta sztrádán hatalmas dugó alakult ki, csak lépésben tudtak közlekedni a sofőrök. Egyik pillanatban megérkezett egy autós a kocsisor mögé, ám ahelyett, hogy fokozatosan lassított volna, az utolsó pillanatban egy erőteljes fékezéssel próbált megállni.
A vizes aszfalton megcsúszott, és elrántotta jobbra a kormányt. Akkora sebességgel vágódott keresztbe, hogy a külső sávban lévő dobozos kocsit egyszerűen az oldalára borította, majd nekilökte egy harmadik járműnek. A vétkes sofőr autója a szalagkorlátnak csapódott.
Súlyos sérültről szerencsére nem tudni az esettel kapcsolatban.

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló