
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy személyautó nagy erővel csapódott a szalagkorlátnak, majd felborult. Szerencsére többen is azonnal megálltak, azonkívül, hogy rögtön a bajbajutott sofőrnek nyújtottak segítséget, profimódon zárták a baleseti helyszínt, bevédve a balesetet szenvedett férfit – írta a közútkezelő közösség oldalán.
Hozzátéve, hogy a sofőr az útellenőrnek azt mondta, hogy egy másik autóval a holttérben koccantak és ezért szaladt ki a sávból és ment neki a szalagkorlátnak.
Rendőrök, mentők, egy egészségügyi dolgozó, a katasztrófavédők és az útellenőr is segítettek a baleset után.
„Példaértékű volt a gyors és szakszerű segítségnyújtás és ami a legfontosabb, a brutális felvételek ellenére nem történt nagyobb személyi sérülés” – olvasható a bejegyzésben.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen