
Gázolt a vonat Győrnél
Felfújható fánkot, rajta pedig anyát és fiát húzta sporthajóval egy férfi a Tisza szentesi szakaszán még 2022. augusztus 4-én.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség keddi közleménye szerint a „kapitány” a fedélzeten még hét főt szállított, de nem vitt magával olyan embert, aki figyelte volna a hátul utazókat, ezért folyamatosan meg kellett fordulnia, ami óriási balesethez vezetett.
Egyik alkalommal a férfi túl későn vette észre, hogy a hajót a part közelébe vezette, és megpróbált gyorsan visszakormányozni, de a fánk nagy sebességgel egy vízbe dőlt fatörzsnek csapódott, a rajta lévők pedig a folyóba zuhantak. Az édesanya maradandó sérülést szenvedett.
Az ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésével vádolja a balesetet okozó férfit, akinek sorsáról a Szentesi Járásbíróság dönt majd.

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja