
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
Feldobták a levegőbe, majd egy lavórral, egy vízzel teli medencébe ütötték bele a halálra rémült kismacskát kamasz gyerekek Mágocson. A megdöbbentő esetről videófelvételt készítettek, amit kiraktak az egyik legnagyobb videómegosztó portálra. Az állatkínzásról készült felvétel pillanatok alatt bejárta az internetet, hatalmas közfelháborodást váltott ki. A település polgármesterét az egyik tanár értesítette az esetről.
Ezért egyből a jegyző asszonyhoz mentem, akivel egyből értesítettük a családsegítő szolgálatot, mert ezek a gyermekek kiskorúak. Tudomásom szerint, védelem alatt állnak
– mondta Bogyainé Gál Tünde polgármester a Tényeknek.
A 15 és 16 éves kamaszokat a nagyszülők nevelik, korábban pedig állami gondozásban voltak. A gyerekek nagymamája azt mondta a Tényeknek, ő akkor tudta meg, mit tettek az unokái, amikor a családsegítő felkereste őket.
Családsegítő felhívott, hogy nagy a baj a Csabikával. Akkor mondták, hogy a polgármesteri hivatalba ment egy ilyen videó és akkor onnan került le a családsegítőhöz és én onnan szereztem tudomást. Én nekem a gyerek nem merte elmondani
– árulta el a nagymama, aki szerint, unokája három napja nem eszik.
Lecsesztük, mondtam, hogy ezt miért csinálta, azt mondta nem tudja. Megbánta a gyerek. Ő csak játszani akart vele, megfürdetni a medencébe, dehát nem tudom
– tette hozzá a nagymama.
Amikor megnézte a videót, nagyon megdöbbent. Állítása szerint, így még senki nem viselkedett korábban a családból.
Láttam igen. Felháborító. Igen, mert állatot nem kínzunk, ugyanúgy ahogy embert se, gyereket se. Ez a mi családunkba nem volt szokás
– fűzte hozzá.
A családot rengetegen megfenyegették azóta, hogy nyilvánosságra került a videó, amit a kamaszok viccesnek szántak.
Kapunk napi szinten a fenyegetéseket is. Jönnek levágják a fejünket, felgyújtják a lakást, ránk törik a lakást. Azért ez nem így működik, hogy ha a gyerekek ezt elkövették, akkor majd a hatóság elintézi
– hangsúlyozta a nagyszülő.
Az ügyben állatvédők tettek feljelentést.
A rendőrség állatkínzás miatt rendelt el nyomozást. A kismacskát, az egyik helybeli szeretné örökbe fogadni.

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád