
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Tragédiába torkollott egy válófélben lévő házaspár vitája péntek este, egy kiskutya lett a veszekedés áldozata – közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. Az egyenruhásokat 19 óra után riasztotta a nő, aki elmondta, hogy a férje már a hazaérkezéskor veszekedni kezdett vele, majd bement a házba, felkapta a szoba kanapéján fekvő fiatal, kis testű kutyát, és a padlóhoz vágta. A nő azonnal állatorvoshoz sietett a kölyökkel, ám hiába, a négylábú elpusztult.
A nő a rendőröknek azt is elmondta, hogy férjével már korábban megromlott a viszonya. Kapcsolatuk alatt a 44 éves férfi többször viselkedett vele agresszíven, fizikailag bántalmazta, emellett a telefonját is összetörte korábban, hogy azon ne tudjon segítséget kérni, a féltékenység miatt pedig gyakran vitázott vele.

Fotó: police.hu
A balatonfűzfői lakost a nyomozók állatkínzás vétségének és kapcsolati erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Őrizetbe vétele után kezdeményezték letartóztatását.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen