Brillíroztak a magyar kajak-kenusok szerdán a tokiói olimpián

A szerdán vízre szállt mind a nyolc magyar egység bejutott a középfutamba a tokiói olimpia kajak-kenu versenyén. Ezeknek a számoknak a középdöntőit és fináléit csütörtökön rendezik.

A már-már megszokott hőségben és erős oldalszélben lebonyolított futamok sorát a férfi K-1 200 méteres versenyek nyitották a Sea Forest pályán. Az ötkarikás rendszer szerint az első pályáról nem lehet egyből a fináléba kvalifikálni, az első, illetve második hellyel azonban a középfutam előtt megspórolható az úgynevezett reményfutam.

A sprint táv friss Európa-bajnoka, Tótka Sándor, valamint Csizmadia Kolos is győzelemmel mutatkozott be.

"A versenybírók nagyon szigorúak itt, nem gondoltam, hogy berajtoltam, de ők mégis úgy ítélték meg, hogy igen. A második rajtom így biztonsági volt, ezzel együtt remekül sikerült és az oldalszélre is jól reagáltam" - nyilatkozott Tótka Sándor. - "Holnap új nap, új hőmérséklet, új szél, meglátjuk. A meleget bírom, nyári gyerek vagyok, tőlem jöhetne még plusz tíz fok is. Mindenre fel vagyok készülve, még arra is, ha alulról fújna a szél."

Hozzájuk hasonlóan női K-1 500 méteren is két magyar előfutam-győzelem született a címvédő, ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta, valamint Csipes Tamara révén.

"Ezúttal sem sikerült a rajtom, és nem mondom, hogy a versenyem tele volt erővel, de azért bíztató volt. Szerettem volna nyerni, mert így remélem, hogy jobb sorsolást, könnyebb ellenfeleket kapok" - mondta Kozák.

"A szél most kevésbé erős, mint tegnap, viszont oldalról fúj, ezért nagyon nehéz elrajtolni, mert kifújja a hajót. Nem esett túl jól fizikailag, mert a páros miatt három napja nem eveztem egyest, mentálisan viszont nagyon rákészültem, nehogy meglepetés érjen" - értékelt a parton Csipes.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Férfi K-2 1000 méteren az egy nappal korábban egyesben aranyérmes Kopasz Bálint Nádas Bencével szintén megnyerte előfutamát, a másik magyar egység, Béke Kornél és Varga Ádám ugyanakkor reményfutamra kényszerült, amelyet aztán sikerrel vett.

"Nem gondolkodtam azon, hogy milyen nagy dolgot vittem véghez tegnap, arra gondoltam, hogy párosban is szeretnénk jó eredményt elérni Bencével. Igaz, jó néhány olyan páros van a mezőnyben, amely már évek óta együtt készül és remek eredményekkel büszkélkedhet. Ezzel együtt bizakodó vagyok, jó formát mutattunk az első pályánkon" - nyilatkozott Kopasz, a K-1 1000 méter friss aranyérmese.

Szerdán bemutatkozott az olimpiai programban a női kenu is, mégpedig magyar szereplőkkel: Takács Kincső egyből bejutott a középfutamba, Balla Virág pedig a reményfutamból került a legjobb 16 közé 200 méter egyesben.

"Nagyon jó érzésekkel telt ez a néhány nap itt Tokióban, Virággal együtt nagyon jól érezzük magunkat és hálásak vagyunk, hogy történelmet írhatunk, női kenusként itt lehetünk az olimpián. Remélem, hogy ez a könnyedség megmarad a verseny végéig" - nyilatkozott a világ- és Európa-bajnok Takács Kincső.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezekben a számokban csütörtökön rendezik a középfutamot és a döntőt.

A magyarok csütörtöki programja a következő:

Középfutamok:

  • 9.30 (2.30): férfi K-1 200 m (Tótka Sándor, Csizmadia Kolos)
  • 9.44 (2.44): női C-1 200 m (Takács Kincső, Balla Virág)
  • 9.58 (2.58): női K-1 500 m (Kozák Danuta, Csipes Tamara)
  • 10.12 (3.12): férfi K-2 1000 m (Béke Kornél, Varga Ádám; Nádas Bence, Kopasz Bálint)

Döntők:

  • 11.27 (4.27): Férfi K-1 200 m
  • 11.43 (4.43): Női C-1 200 m
  • 12.08 (5.08): Női K-1 500 m
  • 12.34 (5.34): Férfi K-2 1000 m

MTI

2021. augusztus 04. 06:18
Lengyelországban meghalt egy bányász földrengés okozta bányabalesetben
Meghalt egy bányász, további nyolc társa megsérült a sziléziai Myslowice-Wesola kőszénbányában egy földrengés okozta...
A vulkánkitörés után szökőárra figyelmeztetnek Indonéziában
Szökőárveszély miatt adtak ki figyelmeztetést az indonéz hatóságok szerdán, a Ruang vulkán környékén pedig felszólít...
Megrázó gázai fotóval nyerte meg a World Press Photo fődíját a Reuters fotósa
Egy halott kisgyermeket dajkáló palesztin nőről készült kép nyerte el csütörtökön Amszterdamban a World Press Photo ...
Bontószökevények koptatták a 3-as főutat, a nyugalom megzavarására alkalmas képsorok készültek
A közútkezelő munkatársai a nyugtatóért nyúlhattak.
Késelés történt egy általános iskola közelében, két gyereket szállítottak kórházba
Az intézmény környékét lezárták.
Gyilkológépeket nevelnek belőlük
Arra születtek, hogy utolsó csepp vérig tartó harcukkal embereket szórakoztassanak és persze milliókkal gazdagítsák ...
Hogy belevágnánk még egyszer?
Öt héttel ezelőtt elindult egy kísérlet, ahol két vadidegen mondott igent egymásnak ország-világ előtt. Szinte minde...
Eldőlhet a keleti határvita: bejelentették, hogy négy település gazdát cserél
A határrendezés előfeltétele a békemegállapodásnak.
Mi lesz ebből?
Péntek reggel robbanások voltak Iránban, egy nukleáris létesítményhez közel és Szíria is rakétatámadásokról számolt ...
Elégedetlenek Brüsszellel az európaiak
Elégedetlenek Brüsszel válságkezelésével az európaiak. Ez derült ki egy friss közvélemény-kutatásból, amit a Nézőpon...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.