
Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot
A ráúszásnál a horvátok elvitték a labdát, de nyitó lövésüket sikerült blokkolni. Az első magyar próbálkozás a kapufán csattant, majd fórban az ellenfél szerzett vezetést. Ezután mindkét oldalon kimaradtak lehetőségek, majd a horvát kapus csúnyán eladta a labdát, ebből - ha nehezen is, de - Manhercz egyenlíteni tudott. A rivális emberelőnyben nem tudott a kapuba találni, aztán előbb szabálytalan - két méteren belülről lőtt -, majd szabályos gólt szerzett. Varga erre kisvártatva egy nagy góllal válaszolt, de a horvátok fórban újfent eredményesek voltak, így megnyerték az első negyedet.
A második felvonás megint horvát akcióval indulhatott, de ez nem járt sikerrel, a másik oldalon azonban Manhercz kipókhálózta a bal felső sarkot. A Nagy Viktor védése után megindított támadás végén ismét Manhercz lőhetett, és újfent nem hibázott, ezzel a meccsen először vezettek a magyarok. A gyors horvát egyenlítést követően mindkét kapus hárított egy-egy lövést, majd az ellenfél került fórba, és ki is használta a helyzetet. A megállíthatatlan Manhercz azonban ismét villant, ezzel megint egyenlő volt az állás, aztán a horvátok eladták a labdát, mellyel támadhattak Vargáék, de Märcz Tamás ekkor időt kért. A megbeszélt akció nem járt sikerrel, ám a következő már egészen parádésra sikerült, amelynek végén Angyal vette be a kaput. Védekezésben ebben a szakaszban kiváló teljesítményt nyújtottak a magyarok, akik közül Varga négy másodperccel a nagyszünet előtt megszerezte saját maga második, csapata hetedik gólját.

Fordulás után Märcz tanítványai hozták el a labdát a ráúszásnál, de a támadást nem sikerült góllal zárni. Az ellenfél a következő emberelőnyös helyzeténél időt kért, végig is vitte az akciót, de a lövést a kapuban vicsorgó Nagy Viktor reflexmozdulattal szépen védte, videóbírós ellenőrzés után azonban a játékvezető megadta a találatot a horvátoknak. A mérkőzés egyre feszültebbé vált, de Zalánki hatalmas gólja a magyarok számára némi megnyugvást jelentett, mert így visszaállt a kétgólos különbség. A következő horvát lövést Nagy Viktor védte, ám a róla kipattanó labdát Obradovic a hálóba ütötte. Fórban bejátszással próbálkozott a Märcz-csapat, ez azonban nem jött be, az ellentámadásból pedig a rivális ki tudott egyenlíteni. Ebben a helyzetben jött ismét Manhercz, aki ötödször volt eredményes az este folyamán, majd fórban Erdélyi is feliratkozott a gólszerzők közé, így aztán az ellenfél ismét elkezdhetett kapaszkodni. Emberhátrányban Nagy Viktor bravúrral mentette meg a csapatot a góltól, a túloldalon pedig Vámos egy bombagóllal gondoskodott arról, hogy az utolsó negyedben a horvátoknak kelljen sietniük.

A záró játékrészt nagy lendülettel kezdte a rivális, ám a magyar védekezés állta a sarat, Manhercz pedig - szinte már menetrendszerűen - megint betalált. Nagy Viktor újabb bravúrja után fórban tudtak szépíteni a horvátok, Vámos azonban egy átlövésből szerzett találattal visszaállította a megnyugtatónak tűnő négygólos különbséget. Három és fél perccel a lefújás előtt Märcz Tamás időt kért, aztán jött is a gól, ki mástól, mint Manhercztől. Másfél perc volt hátra, amikor Nagy Viktor ziccert védett, a horvátok pedig időt kértek, de nem tudtak újabb gólt szerezni. A meccs végén Jansik amolyan slusszpoénként még egy ötméterest értékesített, a magyarok pedig teljesen megérdemelten jutottak elődöntőbe.
A magyarok a döntőbe jutásért pénteken, közép-európai idő szerint 8.30 órakor a görögökkel találkoznak.
MTI/címlapfotó: facebook.com/vlvhu

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot

Üzemanyagár-változás: Ha tud, még ma tankoljon!

Több tucatnyi óvodás fertőződött meg éjszaka Egerben

Elhunyt Hőke Dávid, a tragikus hírt az egyetem tudatta

Súlyos vadászbaleset történt Hajdú-Biharban: a nyúl helyett barátját találta el a lövés

Elloptak egy újszülöttet Budapesten, álcázva menekült az elkövető

Elfogtak egy férfit, aki csőbombával sebesített meg egy nyugdíjast Monorierdőn

Égő házba rohant be egy szabadnapos rendőr Budapesten, drámai esetről számolt be a BRFK

Pusztító tűz tombolt egy idős férfi otthonában: csak a holttestére bukkantak a tűzoltók

Nyomozást indított a rendőrség a Tisza-adatbotrány ügyében

Újabb részletek derültek ki a diósjenői tragédia után

A nyílt utcán támadtak rá a fiatal művészre Kaposváron