
Botrány egy zalaegerszegi iskolában, a rendőrségnek kellett intézkednie
Tabletek tűntek el nem sokkal iskolakezdés előtt egy zalaegerszegi intézményből. A rendőrség kiderítette, hogy ki áll a lopás mögött.
Tenyek.hu 2023. szeptember 01., péntek 13:58
32 táblagép tűnt el több mint kétmillió forint értékben egy zalaegerszegi középiskolából augusztus 15-én – számolt be a police.hu.
A rendőrség nagyobb értékre elkövetett lopás gyanúja miatt indított eljárást az ügyben.
A nyomozás során kiderült, hogy az épület felújításán dolgozó egyik munkás megszerezte a szertár kulcsát, majd a hátizsákjába pakolta a készülékeket.
Az egyenruhások elfogták a 21 éves bánokszentgyörgyi férfit, akinél csütörtökön tartották házkutatást, majd kihallgatták és őrizetbe vették. A tolvaj beismerte tettét, és elmondta, rokonai és barátai között osztotta szét a tableteket.
+Ez is érdekelheti

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek



