
Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír
Nem túlzás azt állítani, hogy egész Magyarországot megrendítette tavasszal a verőcei hajókatasztrófa. Nyolc fiatal egy buliból tartott hazafelé, amikor motorcsónakjuk összeütközött egy szállodahajóval.
A szerencsétlenséget egyetlen utas élte túl, aki súlyos sérülésekkel kievickélt a partra, társai azonban mindannyian életüket vesztették. Az áldozatok holttesteit sokáig keresték a hatóságok a Dunában.

Fotó: a BRFK Facebook-oldala
A tragikus sorsú csapat éppen azt ünnepelte, hogy a 19 éves Márton eljegyezte barátnőjét, Bogit. A lányt az isaszegi temetőben helyezték örök nyugalomra, sírjához pedig azóta is rendszeresen járnak a rokonok és a barátok, gyakran apró emléktárgyakat is elhelyeznek.
Így tűnt fel Bogi családjának, hogy nem sokkal karácsony előtt, az adventi időszakban egy ismeretlen arra vetemedett, hogy meglopja az elhunyt tinédzser végső nyughelyét.
Remélem, magadra ismersz, és napokon belül visszakerül a gyermekem sírjára, amit leloptál róla
– idézte a Bors a feldúlt édesanyát. A helyiek közül is sokan fel vannak háborodva az eset miatt, ugyanis mint egy környékbeli fogalmazott, így is nehéz lesz az ünnep a család számára, hiszen ez lesz az első karácsonyuk Bogi nélkül.
Ilyen aljasság nincs is!
– háborgott az isaszegi nő.

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket