
Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

A Borsonline információi szerint botrányosra sikeredett a Jobbik tisztújító kongresszusa, ahol a hivatalos adatok szerint 71 százalékos többséggel választották újra Jakab Pétert. Csakhogy míg két évvel ezelőtt 336, ma már csak 245 küldött képviselte a megfogyatkozott alapszervezeteket. Vagyis 91 Jobbik alapszervezet egyszerűen felszámolta magát. De nem ez volt a legnagyobb botrány.
A 245 maradék alapszervezet több mint egyharmadát, 91-et az elmúlt hónapokban alapították, elsősorban a Szabolcs-Szatmárban, méghozzá a nemi erőszak gyanújába keveredett Földi István aktív közreműködésével. Sokak szerint ez az igazi magyarázata annak, hogy Jakab Péter miért próbált az utolsó pillanatig „falazni” a botrányos nemi erőszakkal kapcsolatban. Egészen nyilvánvalóan fantomszervezetekről van szó, amelyek csakis azért léteznek, hogy bebiztosítsák Jakab Péter megingott elnöki székét. A Bors úgy tudja, hogy Földi István valóságos „nagyüzemet” hozott létre, volt olyan hét, amikor négy-öt kamu alapszervezetet is létrehozott. Az ügyben felmerül az okirathamisítás gyanúja is.
További botrányokkal is szolgált a Jobbik nyilvánvalóan "történelmi" kongresszusa. Mielőtt az alelnökök megválasztására sor került volna, Szilágyi György felment a pódiumra és arra kérte párttársait, hogy ne szavazzanak rá, ugyanis "ilyen erkölcsi állapotban lévő politikusokkal", mint Jakab Péter és Földi István képtelen lenne együtt dolgozni. Ezt nem engedi meg a lelkiismerete. Mint korábban kiderült, az ő élettársa tett büntetőfeljelentést, miután egy jobbikos rendezvényen az egyik politikus megpróbálta megerőszakolni. Később több volt és jelenlegi jobbikos éppen a fantomszervezeteket létrehozó Földi Istvánt nevezte meg a nemi erőszak tetteseként.

Miközben Szilágyi György a beszédét mondta, Jakab Péter kabinetfőnöke és élettársa, "Mamuszos" Molnár Enikő karjelzésére a Földi István által létrehozott fantomszervezetek képviselői, mind a 91-en kivonultak az ülésteremből.
Ugyancsak látványos kivonulást vezényelt Molnár Enikő, amikor Gyüre Csaba a Jobbik korábbi parlamenti képviselője mondta volna el alelnöki programbeszédét. Gyürét a Bors információi szerint azért próbálták megszégyeníteni, mert a nemi erőszak estéjén ő volt az, aki megmentette az áldozatot, rátörve az ajtót a nadrágját letoló Földi Istvánra.
A meginduló rendőrségi eljárásban nyilvánvalóan ő lehet a koronatanú, így a Molnár Enikő akciója akár egyfajta megfélemlítésként is értelmezhető.

fotók: borsonline
A címlapfotó illusztráció: Jakab Péter hivatalos Facebook-oldala

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket