
Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak
Felfordult az egész életük – ezt mondta az átélt borzalmakról az édesapa, akinek 9 éves kisfiát 3 osztálytársa brutálisan megkínozta egy nagybaracskai iskolában. Lefogták és egy botot nyomtak a végbelébe. A bántalmazó gyerekek szülei megkeresték a családot, de az iskola semmilyen formában nem értesítette őket.
Fölhívtak, mint olyan elnézést kértek, ők sem tudják, hogy miért csinálták ezt a gyerekek. Az iskola részéről annyi sem történt meg a mai napig, hogy elnézést kérjenek
– mondta a Tényeknek az apa.
A család négy gyereke is ide járt, azonnal kivették őket. Csak a településtől messze találtak másik iskolát, ez felborítja az életüket, az édesanyának ott kell hagynia az állását.
Egy mentálhihiénés szakember szerint érdemes családsegítővel megtervezni a következő heteket, mert egy ilyen traumát feldolgozni nem lehet, csak együtt élni vele. Az apja szerint a kisfiú sokat sír és dührohamai vannak, ezt a szekértő szerint a sokk okozza, azonnal pszichiáterhez kell fordulni.
Nem biztos, hogy úgy lát, úgy hall, úgy tud észlelni dolgokat a környezetében, ahogy azt a reális agy fel tudja fogni. Hanem ilyenkor a képzelet, a fantázia, a félelmek, a szorongások borzasztóan megerősödhetnek
– magyarázta Polus Enikő mentálhigiéniás szakember.
Hozzátette, valószínűleg egész életében terápiára szorul majd a most 9 éves kisfiú, és a szexualitására is hatással lesz a trauma. A szakértő elmondta, hogy kínzást elkövető három fiúval is mindenképpen pszichológushoz kell fordulni.
Ezért tennék nagyon komoly prevenciót arra, hogy a gyerekeket iskolában érzelmileg fejleszteni kell, mert egész egyszerűen az az online tér, ami hatással van rájuk, sajnos sokszor a pornográfia okoz ilyen jellegű brutalitásokat. A gyerekeket szétszedi, és ilyen viselkedés irányába viszi
– tette hozzá a szakember.
Sőt Polus Enikő szerint az egész osztálynak pszichológusra van szüksége, és érdemes szakemberrel szülői értekezletet tartani. Kiemelte, hogy óriási az iskola felelőssége, mert az első problémák akár hetekkel, hónapokkal később jelentkezhetnek a gyerekeknél. Azóta több diákot is kivettek az iskolából, sok család jelezte, hogy nem ez volt az első atrocitás.

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket

70 lakó menekült az utcára a belvárosban

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat

Rejtélyes haláleset: Rendőrök lepték el a pécsi Puskin tér környékét

Napok óta valami különös történik a benzinnel és gázolajjal