
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
2016-ban jött össze fiatalkori barátjával egy Zala vármegyei férfi, idővel pedig élettársak lettek. A szerelem azonban nem volt sírig tartó, hiszen a nő később egy másik férfi mellett találta meg a boldogságot, ezért párjával 2020-ra megromlott a kapcsolatuk, és a másik fél akarata ellenére sem volt hajlandó helyrehozni azt – olvasható a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség pénteki közleményében.
2021. július 15-én éjszaka az egyedül hagyott férfi exe házához ment, ahol meglátta „utódja” kocsiját, ezért bosszút forralt.
Hazament, felkapott egy kést, majd éjfél után visszatért. Berúgta a lakás bejárati ajtaját, és egyenesen a hálószoba felé vette az irányt, ahol a nő új párjával verekedni kezdett, majd többször megszúrta.

A fotó illusztráció: police.hu
Volt párja a szomszédba menekült, miután őt is többször megütötte, és halálosan megfenyegette. Végül az áldozatok közös erővel szorították a földre a késelőt a rendőrök megérkezéséig.
Több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt a bíróság 17 év fegyházra ítélte a támadót, aki fellebbezett ez ellen. Az ügyészség a döntés helybenhagyását indítványozta.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen