
Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki 2020 júniusában Kecskeméten bosszúból megrongált kettő, a rendőrség közelében parkoló autót.
Az öntörvényű férfit június 6-án gyanúsítottként hallgatták ki a Kecskeméti Rendőrkapitányságon, egy kecskeméti templomban ittas állapotban elkövetett garázdaság miatt.
A kihallgatás végeztével úgy döntött, hogy revansot vesz a rendőrökön és megrongálja autóikat.
Az első autót a Forrás utcai parkolónál rongálta meg. Azt hitte, hogy a kocsi az őt kihallgató egyenruhásé, ezért letörte a jobb oldali tükröt. Ezzel 172 ezer forintos kárt okozott egy rendőrnek, aki azonban nem volt azonos azzal, aki őt kihallgatta.

Ezt követően elment a Batthyány utcába és ott egy társasház mögött megrongált egy másik autót is, amiről szintén úgy vélte, hogy az őt kihallgató másik nyomozójé. Ennek a kocsinak is a jobb oldali tükrét zúztabe. Ezúttal 85 ezer forintos kárt okozott és ismét tévedett. Ez a rendőr sem vett részt a kihallgatásán.

Az ügyész végrehajtandó fogház, továbbá közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta most a férfival szemben azzal, hogy az ügyét a bíróság egyesítse a garázdaság miatt folyó eljáráshoz olvasható a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleményében.
Fotók: Magyarország Ügyészsége

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon