
Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető
A magyar nő nem tudott beletörődni, hogy a fiát az apjának ítélte a bíróság, Olaszországba menekült a kicsivel, ahol több késszúrással megölte. Ez követően egy olaszországi Lidl üzletben a kassza futószalagjára tette halott kisfiának késszúrásokkal teli testét. A gyermek édesapja, Norbert állítja, hogy B. Katalin borzalmas idegi állapotban volt, sokszor teljesen eszelősen viselkedett.
„Ahogy telnek a napok, egyre csak mélyül a fájdalmam. Állandóan az a kép jár a fejemben, amit ez a nő a halott kisfiamról készített. Tiszta vér a kis teste és az arca. Borzalom! Közben egyre több mindent tudok meg az agyament dolgairól. Most mesélte egy kolléganője, hogy amikor az egyik bútoráruházban dolgozott, úgy vitte be a kisgyereket, hogy befestette a haját és lányruhába öltöztette. Ilyet nem csinál épeszű ember. Számtalan ilyen történetet tudok, és ami nagyon szomorú, el is mondtam ezeket a gyámhatóságon, de akkor senki nem hitt nekem. Kiderült az is, hogy amikor Katalinnál volt családlátogatáson a védőnő, idegességében a falhoz vágta a macskát. A gyerek orra előtt! De ekkor sem gondolták úgy, hogy nincs jó helyen az anyjánál, engedték, hogy nála legyen.”
– fakadt ki a gyászoló édesapa a Blikk újságírójának.
Norbert értesülései szerint, Katalin a gyilkosság után felhívta egy ismerősét, akinek elmondta, hogy megölte gyermekét. A beszélgetést az említett ismerős rögzítette. Amennyiben így történt ez döntő bizonyíték lehet a tárgyaláson.
„Abban bízom, hogy nem jöhet haza és Olaszországban kell leülnie a büntetését. Úgy tudom, ott sokkal keményebbek a börtönök, mint itthon. Azt kívánom, csináljanak belőle virágtartót, mást nem érdemel.” – bosszúvággyal folytatta nyilatkozatát az édesapa.
Az olasz sajtó is nagy figyelemmel foglalkozik a tragédiával. Leírták, hogy a boncolás szerint kilenc késszúrás érte a kisfiú testét, a nyak és mellkas területét.
A Blikk további információja szerint a nő gyilkosság után lecserélte véres ruháit. A kunyhóban, ahol a gyilkosság is történt, több véres tárgyat is találtak. B. Katalin a rendőrségnek azt állítja, hogy nem ő végzett a gyermekével a kunyhóban, hanem megtámadták őket és bűnözők ölték meg a kicsit.
Katalint tegnap letartóztatta az olasz bíróság.

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján

Bizarr baleset, majd élet-halál harc Raposkán – drámai fotók készültek a helyszínen

A TV2 nagyszabású választási műsorral jelentkezik vasárnap

Összedőlt a Mecsek ikonikus kilátója, videón, ahogy a földdel válik egyenlővé

Rendkívüli közleményt adott ki a ferihegyi repülőtér, ezt minden utazónak jó tudni

Halálos iramban: Dunaújvárosi hajsza – elképesztő autós üldözést vettek videóra

Holle anyó újra akcióban: Fotókon a Borsod vármegyei havazás

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs

György István: szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap