A két fiú egy tatabányai iskolában egy osztályba jártak, de egyikük egy nézeteltérés miatt úgy érezte, barátja elárulta őt, ezért bosszút forralt ki ellene, és 2020. december 9-én reggel úgy ment iskolába, hogy magához vett két kést. A fiatal két tanóra között vonta kérdőre barátját, majd hozzá fordult, és anélkül, hogy bármit mondott volna, egy 7 és fél centiméteres késsel hasba szúrta ellenfelét, majd a kést a földre dobta. A hason szúrt fiatal kétségbeesetten kiabálni kezdett, amire a közelben lévő pedagóguson azonnal felfigyeltek, és amilyen hamar csak lehetett mentőt hívtak.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség a fiatal fiúval szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntettének elkövetése miatt nyújtott be most vádiratot a Tatabányai Törvényszékre – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.