
Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter
Meghökkentően faragatlan BMW-st kapott lencsevégre egy kocsi fedélzeti kamerája Budakalászon – osztotta meg a Budapesti Autósok Közössége kedden.
A Szentendrei út és a Szegfű utca találkozásánál lévő zebránál éppen a gyalogosoknak volt szabad jelzés, ezért az autóknak várakozniuk kellett, és így tett a videó készítője is.
Mikor aztán zöldre váltott a lámpa, megjelent főhősünk a semmiből, aki fehér BMW-jével megelőzte a kamerás kocsit, az előtte lévőt pedig valósággal félreállította, de a szemből érkező furgonnak is várakoznia kellett, csak mert a luxusautó vezetőjének rendkívül sietős volt.
A „kulturált közlekedés bajnoka” aztán az első adandó alkalommal befordult balra.

Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter

Pest vármegyei horror: A nyílt utcán ölt a rettegett elkövető

Rendkívüli riadó a Dunaújvárosi Egyetemen: Hajtóvadászatot indítottak

Kijöttek a hivatalos becslések: Ez vár sok magyarra a következő hónapokban

Különös tilalom lép életbe Győr-Moson-Sopronban – szabálymódosítás mellett döntött a szövetség

Buszmegállóban esett össze egy férfi, kollégái küzdöttek az életéért

Meghalt Mészely László

Megállt az utasokkal egy személyvonat az éjszaka közepén Győrnél, rettenetes dolog áll a háttérben

Hátborzongató eset: női holttestet találtak a komáromi Monostori-erdőben

Nagyszabású munkálatok zajlanak Budapest mellett, valami egészen új épül

Hajmeresztő jelenetek Szombathelyen: egy pillanat alatt életveszélybe kerültek többen

Megdöbbentő adatokat mértek Északkelet-Magyarországon kora reggel, ránk rúgták az ajtót a mínuszok