
Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás
Rejtélyes tragédia történt Kapuváron, egy nagypapa találta meg lánya és 3 és fél éves unokája holttestét, egymás kezét fogva hevertek egymás mellett. Információink szerint mindkét áldozatot nyakon szúrták.
A nagypapa épp átment hozzájuk, de már csak a véres holttesteket látta meg.
Az utcát ellepték a mentők és a fehér védőfelszerelésbe öltözött helyszínelők, a környékbelieket sokkolta a tragédia.
A rendőrök büntetőeljárás keretében vizsgálják az ügyet, úgy tudjuk, hogy már a családapát is kihallgatták.
A rendőrség aztán szerdán este azt közölte, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint valószínűsíthető, hogy a meghalt nő okozta a gyerek halálát, majd öngyilkosságot követett el.
Nem ez az első tragédia, ami ebben a házban történt. 2018-ban ugyanitt végezte ki brutálisan a most meghalt nő testvérét a volt barátja. A 34 éves férfi mögé lépett, a nyakára hurkolt egy zsineget és olyan erővel fojtotta meg, hogy azonnal eszméletét vesztette. Ezt az áldozatot is az édesapa találta meg, próbálták megmenteni, de a kórházban meghalt. A fiatal férfit 13 év fegyházbüntetésre ítélték.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat

Rejtélyes haláleset: Rendőrök lepték el a pécsi Puskin tér környékét

Napok óta valami különös történik a benzinnel és gázolajjal

Nagyfater elszabadult Mátraverebélyen, drogot terített a környéken

Holttestet találtak a dabasi horrorházban, hosszú haláltusát vívott az áldozat

Motorháztetőn utazó nőt vettek videóra Sopronban, az ablaktörlőbe kapaszkodott

Kritikus állapotban megtalálták az eltűnt kunszentmártoni férfit

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó