
Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába
Vízbe dobhatták azt a 6 éves kisfiút, akinek a holtestét szerdán találták meg a tűzoltók Hajdúszováton. Ezt a meghalt gyerek testvére és édesapja mondta a Tényeknek.
Az egyik kezében koszorúval, a másikban pedig elvesztett kisfia kedvenc édességeivel megy a Kösely-partjára Diegó édesapja. A 6 éves kisfiú szerdán délelőtt még vidáman játszott a házuk udvarán, majd az apa pénzt adott neki és a testvéreinek és elindultak a boltba.
Mondtam nekik menjenek el vegyenek maguknak, amit akarnak, édességet, amit szeretnének, utána jöjjenek haza, ne menjenek sehova
– nyilatkozta Rostás Márk.
gyászoló édesapa akkor még nem sejtette, hogy Diegót akkor látta utoljára, mert a kisfiú a 8 éves bátyjával és barátokkal nem haza, hanem a csatornához mentek játszani. Pár perccel később Diegó bátyja már sírva rohant haza.
Kisfiú szólt apa gyere, mert a Diegó belefulladt a vízbe. Azt mondja nem biztos, hogy már él, neked szólt, azt mondja segítsen apa, jöjjön értem, hogy mentesen ki a vízből
– tette hozzá az apa.
A család riasztotta a tűzoltókat, akik nem sokkal később a vízben megtalálták a kisfút. Erről már csak sírva tudott beszélni az édesapa.
Ott szedik ki a tűzoltók, én meg veszem ki a tűzoltónak a kezéből, fektetem le, hogy próbálják újraéleszteni a mentők
– mondta megtörten Rostás Márk.
Diegón azonban már nem tudtak segíteni. Az édesanyja is a csatornához rohant és azt mondta a Tényeknek, hogy út közben érzete, hogy nagy baj lesz, de közben mintha hallotta volna a kisfiút.
Keress anya, de nem élek és nem élt. A tűzoltók kiemelték és tényleg nem élt a fiam, hiába segítettek volna, próbálták, de nem kelt fel
– fűzte hozzá az édesanya, Szöllősi Réka.
A tragédia után azt lehetett tudni, hogy a kisfiú beleesett a vízbe, de testvére most mást mondott stábunknak.
Megfogta középen bumm és odáig eltolta, odáig
– mondta a fiú.
Vagyis szerinte Diegót az egyik barátja lökte a vízbe.
A tragédia után a rendőrök is vizsgálják az esetet. A tragédia körülményeit is tisztázzák a rendőrök, kiskorú veszélyeztetése miatt pedig a szülök ellen indíthatták meg a nyomozást.

Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába

Halálos tűz Komlón, egy idős férfi az áldozat

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség