
Halálos tragédia történt Hajdú-Biharban
Egy fához kikötött kutyával játszott az az egyéves kisfiú, akit kedden holtan talált az édesanyja tömörkényi családi házuk udvarán. Legalábbis ő ezt állította a rendőröknek. Danika az udvaron játszhatott, úgy tudjuk az anyja volt otthon vele, aki egy pillanatra nem figyelt rá. Az egyéves gyerek valószínűleg odament a kikötött kutyához, ami a lánccal körbecsavarta, így fulladhatott meg.
Az anya azonnal hívta a férjét és a rokonokat. A kicsit pedig bevitte a házba, ezután ott próbálták meg újraéleszteni. A mentőket is riasztották, de amikor a helyszínre értek Danika már halott volt.
Úgy tudjuk a kisfiúnak most volt az első születésnapja. A tragédia mindenkit felháborított. Sokan nem értik, hogy hagyhattak a szülők egyedül egy kicsi gyereket.
A gyerek halálának pontos okát majd csak a boncolás után lehet megállapítani. Így az sem biztos, hogy a kutyalánc fojtotta meg. A szülők akár börtönbe is kerülhetnek.
Az ügyben gondatlan emberölés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség. Egyelőre viszont nem akartak nyilatkozni az eset kapcsán.
Nemrég Várpalotán történt hasonló tragédia. Akkor egy ötéves kisfiú halt meg. Megfulladt egy nyakára tekeredett póráztól. Testvéreivel játszott, de eldurvulhatott a játék. A kicsik elmondása szerint, Benjamin tekerte a nyaka köré a láncos pórázt, amitől meghalt. A gyerekek csak ekkor szóltak az anyának, aki értesítette a mentőket. Abban az ügyben is eljárás indult.

Halálos tragédia történt Hajdú-Biharban

Iskolából hazafelé mentett életet egy 17 éves fiú

Újabb hírek érkeztek a tiszaújvárosi robbanás sérültjeiről

Nemzetközi bűnbandát számolt fel a NAV

Veszprémbe költözött Samu

Drog miatt 2000 forintért ölte meg unokatestvérét Szabolcsban

Ittasan ütött el egy 15 éves biciklist, majd elhajtott Jánoshalmán

Tűz pusztított egy kétezer négyzetméteres csarnokban Gárdonynál

Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron

Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt

Méteres lángok csaptak fel Győrújbaráton, kiderült, mi okozta a tüzet

Összecsomózott övek tartották össze az M3-ason száguldó horrorkaravánt