
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Oszlopos tagját vesztette el a Kulcsár Kutató - Mentőkutyás Szolgálat Alapítvány. A szervezet már korábban beszámolt róla, hogy daganatot találtak Lendonnál, ezért érkezett az orvosi rendelőbe kedden délelőtt.
Tervezett műtét várt rá, a beavatkozást megelőzően azonban még egy ultrahangos vizsgálatot is végeztek az állaton, és kiderült, hogy hererákkal is küzd. Gazdája meghozta a súlyos döntést, egyszerre két daganatot kellett eltávolítani a szakembereknek.
Este aztán szörnyű hír érkezett, Lendon nem élte túl az operációt.
Az orvos és az aszintesek küzdöttek ... Nagy volt a baj. Elszakadt egy artéria...
– írta szívszorító bejegyzésében a tulajdonos.
A mentőkutya 2012 karácsonyán, 12 hetes korában került az egyesülethez, és 11 éven át mindenhová elkísérte gazdáját, a legzordabb terepeken és a legnagyobb veszélyek között is megállta a helyét.
Keresőkutyaként kilenc éven keresztül dolgozott Lendon, és több száz bajbajutottnak segített, februárban a törökországi földrengésnél is hősiesen szolgált.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen