
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Érthetetlen tragédia rázta meg Kalocsát szombat délelőtt. Egy mindössze kétéves gyermek meghalt, miután egy személygépkocsi elütötte a piactér közelében – számolt be a balesetről a Bács-Kiskun vármegyei hírportál Facebook-oldalán.
A gyermek szülőjével tartózkodott a piactér Vajas túloldalán lévő parkolóban, amikor a végzetes baleset bekövetkezett.
Az ott tartózkodó felnőtt éppen a csomagtartót pakolta, miközben a gyermek a jármű oldalánál állt. Ekkor egy személyautó, amely a helyszíni beszámolók szerint viszonylag nagy sebességgel haladt az egyébként forgalommentes szakaszon, elgázolta.
A járművet vezető nő csak mintegy 100–150 méter megtétele után állt meg, miután észlelte az ütközést.
A helyszínre perceken belül megérkeztek a rendőrök és a mentők, sőt, a légimentőt is riasztották. A helikopter a Jávor udvarban szállt le, hogy a leggyorsabb ellátást biztosítsák a kisfiúnak. A mentők hosszan küzdöttek a gyermek életéért, de minden erőfeszítés ellenére a helyszínen megállapították a halálát. A tragédia során a gyermek szülője sokkos állapotba került.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen