
Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra
Meghalt egy középiskolás diák, miután vírusfertőzéssel kórházba került Nagykanizsán – számolt be a tragédiáról csütörtökön a Zaol.
Információk szerint a 18 éves fiú már a múlt héten rosszul érezte magát, majd pénteken feküdt be a kórházba, nem sokkal később pedig az intenzívre, ahol életét vesztette.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A borzalmas eset az egész várost megrázta, köztük a Batthyány Lajos Gimnázium közösségét, ahol a fiú végzős volt, csupán 1 hónap múlva ballagott volna.
Mint kiderült, az intézmény épületére szerdán tették ki a fekete zászlót, az elhunyt fiú osztálytársaihoz pedig egy pszichológus is ellátogatott, hogy lelki támaszt nyújtson nekik.
A fiatalt egyébként tehetsége és szorgalma révén sokan ismerték, különösen a matematika terén nyújtott kiemelkedő teljesítménye miatt.

Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra

Videón, ahogy elérte a jégeső az ország keleti részét

Egy mozdulat megmenthette volna az autós életét az M1-esen

Holtan találták az eltűnt polgármestert Szombathely mellett

Új csalási forma terjed: 1 millió forintot is elkérhetnek egy sürgős javításért

Párja gyerekét zaklatta szexuálisan egy férfi Ácson

Videón, ahogy a levegőbe repül egy biciklis Dunaharasztiban

Megölte Révész Zsuzsát lánya focista párja, újabb részletek derültek ki

Brutális baleset Bonyhádnál, több mentőt riasztottak a helyszínre

Biztonsági őrökre támadt egy dühös szurkoló - Videó

Fiatal késelt Sopronban, egy gyorsétteremnél csapott le

Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre