
Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában
A Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészég vádat emelt azzal a férfival szemben, aki több pszichiátriai beteget is bántalmazott. A férfi egymást követő napokon szemelte ki áldozatait, majd nekikrontott. A támadás során az otthonban ápolt férfiak súlyos sérüléseket szenvedtek – áll a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség hétfői sajtóközleményében.
Információk alapján 2022 augusztusának végén az elkövető egy borsodi településen lévő sörözőnél hívta be az utcáról az udvarra a helyi gondozóintézet egyik betegét. Ezt követően átkarolta és megszorította a nyakát, majd belerúgott a combjába és megpofozta. A sértett az erőszak következtében elesett, de szemüvegét hátrahagyva sikerült elmenekülnie.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Másnap a tettes ismét belebotlott egy pszichiátriai gondozottba, akit az úttestre taszított, majd a földön fekve megrugdosta és megtaposta. A sértett súlyos állcsont - és járomcsonttörést szenvedett.
Az ügyészség a büntetlen előéletű férfival szemben börtönbüntetést és közügyektől való eltiltást indítványozott.

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában

Meghalt Linczmayer László, gyászol a rendőrség

Borzasztó, amit át kellett élnie a két kisgyereknek a drogos nő miatt

Szerdán lejár a határidő, figyelmeztet a NAV

Meghalt Scherer Péter

Kegyetlen módon bánt áldozatával egy férfi Baranyában

Akciófilmbe illő jelenetek az M5-ösön: Futva menekült a kamion sofőrje – videóval

Rendőrkocsit is letarolt egy furgonos Kunfehértónál

Dührohamot kapott a miskolci buszmegállóban egy férfi - videóval

Gyújtogatás miatt lángolt egy ház Szadán

Videón, ahogy két férfi felgyújt egy luxusautót Érden

Megrázó részletek derültek ki az albertirsai családi tragédiáról, elképesztő mit tett a kétgyermekes anya