
Hazatértek a magyar katonák Bagdadból
Újabb meghökkentő rollerbaleset történt vasárnap délelőtt a Tolna vármegyei Ozora külterületén – adta hírül a Tolna varmegyei rendőrség a Facebook-oldalán.
Mint kiderült, egy 16 éves fiatal elektromos rollerezett, amikor eddig ismeretlen okokból letért az útpadkára, majd amikor vissza akart menni az útra a roller kereke elakadt, a jármű irányíthatatlanná vált, így a fiatal fiú elesett, és beverte a fejét. Olyan erejű volt a baleset, hogy a száguldozó elvesztette az eszméletét.
Egy arra közlekedő talált rá a fiatalra, aki semmilyen védőfelszerelést nem viselt, a járműre pedig kötelező biztosítást sem kötött.
A rendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy a jogszabály szerint 14 km/h tervezett sebesség felett a 25 kilogrammnál nehezebb rollerekre biztosítást kell kötni, 25 km/h tervezett sebesség felett viszont tömegtől függetlenül mindegyikre kötelező a biztosítás megléte.
Nyitókép: Illusztráció (Shutterstock)

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni