
Borzalmas felfedezést tettek egy budapesti lakásban, megtörtént a legrosszabb
Az ügyészség a napokban emelt vádat azzal a 15 éves fiúval szemben, aki két Somogy vármegyei gyermekotthonban is szexuálisan zaklatta társait, egy tizenkettedik életévét be nem töltött gyermek ellen erőszakot is elkövetett – derült ki a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleményéből.
A vád szerint a serdülőkori magatartászavarban szenvedő fiatalkorú kiskora óta nevelőszülő gondozásában élt, azonban 2020 évben gyermekotthonban helyezték el, ahol a házirendet nem tartotta be, viselkedése miatt a nevelőkkel, illetve a lakótársaival is voltak konfliktusai.
A fiú 2021 decemberében a szobájába csalta 5 éves nevelt társát, eltorlaszolta az ajtót, aztán rávette a gyermeket, hogy fogja meg nemi szervét, majd ruha nélkül ráfeküdt. A fiatalt ekkor az egyik nevelő zavarta meg, aki nem tudott benyitni a szobába az ajtóhoz tolt bútor miatt.

Fotó: Magyarország Ügyészsége
Egy másik otthonban további két gyermeket abuzált, akik közül az egyiket meg akarta erőszakolni, ám az áldozat kiabálni kezdett és kimenekült a szobából. A 11 éves gyermek esetében azonban sikerült véghez vinnie a tervét, viszont két nevelt gyermek észrevette a folyosóról az erőszakot, így azonnal értesítették a nevelőket.
A 15 éves fiút letartóztatták, a főügyészség pedig javítóintézeti nevelés alkalmazására tett indítványt.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Borzalmas felfedezést tettek egy budapesti lakásban, megtörtént a legrosszabb

Lakástűzben meghalt egy férfi Kazincbarcikán

Drámai részletek: A hóban találtak rá egy férfire Debrecenben

Kiderült, mire kell készülni: A tél eddigi legdurvább éjszakája jöhet

Operatív törzs: vasárnap estétől extrém hideg várható

Két férfi miatt riasztották a TEK-et Győrben

Légpuskával fenyegette a rendőröket egy szabolcsi férfi

Rendőrök és tűzoltók rohantak meg egy miskolci panelházat - videóval

Meghalt egy idős férfi a Debreceni Campusnál - videóval

Mentőautó szenvedett balesetet Miskolcon – videóval

Üvegdarabokat találtak egy bolti szószban - Senki ne egye meg!

Viperával és vascsővel vertek egy férfit Kecskeméten, halálosan megfenyegették