
Borzalmas baleset Szenteste, az angyalok mindent megtettek, most az orvosok küzdenek
A sofőr nem halt meg, de kritikus állapotban van.
Tenyek.hu 2022. december 25., vasárnap 11:43
A Bács-Kiskun megyei Dunavecse térségében, az M8-as autópálya 81-es kilóméterénél karácsony este egy autó nagy sebességgel haladt, de a sofőr eddig tisztázatlan okok miatt hirtelen elvesztette irányítását a jármű felett. A kocsi emiatt a szalagkorlátnak csapódott, az ütközés pedig akkora erejű volt, hogy a motor is kiszakadt, a sofőr pedig kirepült az autóból és az úttestre zuhant.
Elsőként egy szolgálaton kívüli rendőr ért a helyszínre. A Dél Alföld Info szerint az autóban egyedül utazó sofőr olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy életveszélyes állapotban szállították kórházba.
A baleset körülményeit egyelőre vizsgálják.
+Ez is érdekelheti

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson


