
Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók
R. Szilveszter, aki 2013-ban meggyilkolta a soroksári futónőt, hiába könyörgött a börtön parancsnokának, hogy ne tegyék a nemzetközileg ismert bérgyilkossal, D. Csabával egy cellába. A börtön vezetősége úgy döntött, hogy válogatásnak nincs helye, fogadja el az új zárkatársát.
A két nehézfiú azonban képtelen volt elviselni egymást, a feszültség folyamatosan emelkedett közöttük, csütörtök reggel pedig a családanya gyilkosa elpanaszolta ügyvédjének, hogy cellatársa minden indok nélkül megverte őt. A bérgyilkos pont azelőtt esett neki a férfinak, hogy annak elkezdődött a tárgyalása.
D. Csaba ügyvédje elárulta a Blikknek, hogy védence képtelen elviselni az olyan férfiakat, akik nők életét oltják ki. Ráadásul egymillió forintot akart adni egy szervezetnek, amely a családon belüli erőszak áldozatait védi, ezt a kérelmét azonban elutasították. Ez a belső gyűlölet vezethetett ahhoz, hogy elbánt a soroksári családanya gyilkosával.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
"Egyszerűen nem értem, hogy a védencemet miért helyezték át korábbi cellatársa, M. Richárd mellől, amikor teljes békében, szinte baráti viszonyban elvoltak egymás mellett. Valamiért mégis a változás mellett döntött az intézmény vezetője, aki D. Csaba mellé osztotta be. Szilveszter tudta, hogy baj lesz, ezt jelezte is, mégsem vették figyelembe a kérését" - közölte R. Szilveszter védője, Lichy József.
A vezetőség állítólag azt mondta, hogy idővel úgyis összecsiszolódik majd a páros. Ez azonban nem történt meg.
"A csütörtöki tárgyalás szünetében tudtam vele beszélni telefonon, és akkor mesélte, hogy pont az ülés előtt D. Csaba a falhoz vágta és jó néhányszor keményen megütötte. Kérni fogom a parancsnokot, hogy tegyen valamit, mert veszélyben van ügyfelem testi épsége" - folytatta az ügyvéd.

A csantavéri halálosztó januárban egy másik cellatársát is megverte, aki 2018-ban végzett több késszúrással egy nővel.
Ennek tükrében a börtön vezetősége biztosan átgondolja, hogy ki lesz a jövőben D. Csaba cellatársa.

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó

Erkélyen surrant be lopni egy férfi, kifelé már a rendőrök várták

Megfojtotta kisgyerekét egy nő Karcagon, miután egész nap alkoholizált

Nagy volt az érdeklődés a Nyitott Parlament program iránt

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Az MTÜ tájékoztatást ad a főváros látogatottságáról a nemzeti ünnep idején

Halálos tragédia: Mentőhelikopter landolt a kiskunhalasi vásártéren - videóval

Véget ért a keresés: Megtalálták P. Szilviát

A magyarok kétharmada helyesli a védett üzemanyagárat

Kovács Zoltán: már folynak a márciusi nemzeti ünnepünk előkészületei

Vasúti hídról zuhant a Kaposba egy 18 éves fiú Dombóváron