Börtönből üzent a diósjenői kettősgyilkos mostohaapa, mindenkinek le fog esni az álla

Bízik az igazában és meg van győződve az ártatlanságáról azoknak lányoknak az édesanyja, akiket a mostohaapjuk gyilkolt meg és földelt el Diósjenőn még 2009-ben. Az asszony azóta új életet kezdett, a gyilkos pedig a börtönből üzent a megölt lányok testvérének: azt írta, a nő hazudik és ki fog derülni az igazság, amitől mindenkinek leesik majd az álla. A nyáron megtalált 14 éves kislányt jövő héten temetik Diósjenőn.

„Amit a rendőröknek mondtam a Szandi halálával kapcsolatban, abból semmi sem igaz, az Ildi vádjára mondtam azokat, a Krisztivel kapcsolatban 80 százalékban mondtam igazat” – ezt írta karácsony előtt a börtönből nevelt fiának az a férfi, akit azzal vádolnak, hogy meggyilkolta nevelt lányait Diósjenőn. A fiatal a letartóztatása óta most hallott először a férfiról. Azt írta, hogy tudja, hogy minden ellene szól, de ki fog derülni az igazság, amitől mindenkinek le fog esni az álla.

„Hát én szerintem ebben az egészben még benne van valaki, ő ezt arra írja” – ezt mondta a fiú, aki nagyon meglepődött, amikor a levelet kapta. A vád szerint ugyanis a férfi 2009 februárjában a diósjenői házukban összeveszett a 19 éves nevelt lányával, Alexandrával, akiről megtudta, hogy gyermeket vár, így agyonverte. A holttestet az élettársa segítségével még aznap elásta az udvaron. Egy hónap múlva az áldozata 14 éves húgával veszett össze, aki bevásárlásra kért pénzt tőle. A férfi a gyereket fojtogatta, majd agyonverte. A holttestet előbb egy ágy alá rejtette, majd éjjel a közeli erdőben elásta. Hat év múlva a csontokat kiásta és elégette, a maradványokat pedig itt a játszótéren elföldelte. A 16 darab csontot, ami megmaradt Krisztinából, most kapta meg a család. Egyelőre nem tudják miből temetik el.

A megmaradt testvérek nem szeretnék, ha az egyébként Szendehelyen, új élettárásval élő édesanyjuk ott lenne a búcsúztatón. Az ügyészség ugyanis azzal vádolja a nőt, hogy tudott lányai megerőszakolásáról, haláláról, sőt egyikőjüket segített is eltemetni. Bár ezt a Blikknek a nő cáfolta.

„Egy édesanya vagyok, még egy pofont sem adtam nekik soha. Aztán azzal állt elő, hogy segítettem neki elásni őket” - nyilatkozta.

Az ügyészség szerint azonban bizonyítékok szólnak a nő ellen.

Az édesanya és a nevelőapa ellen nemrég emeltek vádat, 15 év fegyházbüntetést kértek rá, ha a váddal egyezően beismeri a tettét. A család szerint ez elfogadhatatlan.

Az édesanyára pedig két évet kértek, ha beismeri tettét. Ő azonban tagad.

2024. január 04. 07:58
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 12., péntek
Korda György és Balázs Klári szokás szerint kicsit izgul, mert minden közönségtalálkozó egy kincs az életükben, amir...
family
Most először áll kamerák elé Schobert Norbi egykori testnevelő tanára és sosem hallott történeteket, sőt titkokat ár...
family
Kulifai Máté a Hetek főszerkesztő-helyettese összegezte az eddig megtudottakat Charlie Kirk feltételezett gyilkosáró...
VÉRLÁZÍTÓ BOTRÁNY! - Az egész országot lázban tartja az édesapa ügye, aki rátámadt egy férfira, mert az meg akarta e...
family