
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Nehezen megmagyarázható jelenetet vett videóra egy autós fedélzeti kamerája a 3-as főúton – hozta nyilvánosságra csütörtökön a Magyar Közút.
Egy piros Daewoo Matiz – amelynek látszólag a hátsó szélvédője is hiányzott – sofőrje és utasa egészen szürreális dologra vállalkozott. Egy olyan, ismeretlen eredetű lemezdarabot akartak elszállítani A-ból B pontba, amely közel akkora volt, mint maga az autó.
Elképesztő megoldáshoz folyamodtak: nemes egyszerűséggel a kocsihoz kötözték a szállítmányt, majd kilométereken keresztül az út szélén vonszolták.
A beszámoló szerint az burkolatot szerencsére nem rongálták meg az önjelölt mérnökök.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen