
Kigyulladt egy asztalosműhely Gyulán, 900 négyzetméter áll lángokban - Videó
Különös csomagot hagytak a hegykői Szent Mihály-templom előtt szilveszter éjszaka. A gyanús holmi azonnal felkeltette az arra járók figyelmét; óra, telefon és különböző madzagok is voltak benne. Mikor a helyiek rádöbbentek, hogy bomba lehet a furcsa pakk, azonnal hívták a tűzszerészeket – írta csütörtökön a Kisalföld.hu.
A szakemberek végül a helyszínről eltávolították a szerkezetet. Szerencsére baj nem történt, de az eset felborzolta a kedélyeket a Győr-Moson-Sopron vármegyei településen.

Fotó: Hegykő község hivatalos Facebook-oldala
A rendőrök azonnal nyomozni kezdtek, végigjárták a környéken lévő házakat, visszanézték a biztonsági kamerák felvételeit, valamint összefogtak az önkormányzattal az ügy felgöngyölítésének érdekében.
Végül meg is lett az eredménye: elfogták a bomba készítőjét, egy 50 év körüli férfit, aki néhány évig Hegykőn élt. Az eljárás jelenleg is folyamatban van, egyelőre azonban az indíték tisztázatlan.

Kigyulladt egy asztalosműhely Gyulán, 900 négyzetméter áll lángokban - Videó

Cetlire írt telefonszámot hagytak egy meghúzott autón Szolnokon, a telefont nem a tettes vette fel

Hajszálon múlt a motorostragédia Zircnél - Videó

Halálos vonatgázolás Pincehelynél, elkerülhetetlen volt a tragédia

Billiárddákóval verte agyon saját húgát egy férfi Ecsegen

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél