
Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket
Horrorisztikus látvány tárult a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei elé egy debreceni étterem hatósági ellenőrzése során, ugyanis több helyiségben – többek között az egyszer használatos csomagolóanyagok, valamint az élelmiszerek tárolására használt raktárakban – rágcsálók és rovarok jelenlétére utaló nyomokat talált a hatóság.
A Nébih szerdai közleménye szerint nem ez volt az egyetlen hiányosság a vendéglátóegységben, hiszen több helyen nem működtek megfelelően a kézmosók, kézfertőtlenítő szer és a jogszabályban előírt fertőtlenítő hatású mosogatószer sem állt rendelkezésre a létesítményben – írták, hozzátéve, mindemellett az épület műszaki, valamint a hűtőberendezések műszaki és higiéniai állapota sem felelt meg az élelmiszerbiztonsági előírásoknak.
Az étterem egésze rendezetlen, takarítatlan volt. Az ellenőrzést nehezítette, hogy az alagsori raktárban ‒ ahol számos, a tevékenységhez nem kapcsolódó dolgot is tároltak ‒ nem működött a világítás. Több helyiségben ‒ köztük a konyhában is ‒ a mennyezet, a fal és a padozat is sérült volt. A gépek, eszközök és berendezések ‒ mint például a húselőkészítő helyiségben lévő daráló, bárd és élező ‒ koszosak voltak.
Ezenfelül a konyhában, a hűtött munkapultban a tisztított, aprított zöldséget együtt tárolták az olvadó, nyers hússal. Az egységben nem állt rendelkezésre megfelelő számú mosogató sem, így a fogyasztóktól megmaradt szennyezett tányérok visszakerültek a konyha területére. A készételek melegen tartásáról nem gondoskodtak.
Mindezek mellett az ellenőrök a dokumentációk kapcsán is súlyos hiányosságokat találtak, az étterem ugyanis nem rendelkezett a jogszabályoknak megfelelő, kötelező HACCP kézikönyvvel, nem működtetett nyomonkövetési rendszert, emellett az üzemeltető nem vezetett anyaghányad nyilvántartást. Ráadásul az ellenőrzés idején dolgozó szakács nem rendelkezett érvényes egészségügyi könyvvel sem.
A Nébih a súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő körülmények miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette. A hatóság továbbá 20 tétel, mintegy 66 kg nem nyomonkövethető, valamint lejárt minőségmegőrzési és fogyaszthatósági idejű élelmiszert vont ki azonnali hatállyal a forgalomból, illetve megtiltotta annak forgalomba hozatalát és felhasználását. Az egység a hiányosságok kijavítása után, a hatóság kedvező eredményű helyszíni szemléjét követően folytathatta tevékenységét. Az eljárás, valamint a bírság kiszabása folyamatban van.
Címlapfotó: YouTube/Nébih

Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket

Szennyezettség miatt vonták ki a népszerű márka tápszereit a forgalomból

Szürke hétvége a küszöbön: Változékony napok előtt állunk

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Egyetlen figyelmetlen mozdulat okozott maradandó fogyatékosságot egy gyömrői kocsmában

Péntektől kézbesítik a februári dupla és a 14. havi nyugdíj első negyedét

Több nap után meztelenül találtak rá egy férfire Nógrádban, megrendítő látvány fogadta a rendőröket

Dunai hajóbaleset - Megkezdődött az új elsőfokú büntetőper

Hajmeresztő videók: Így koriztak a keddi havazás után az autók az utakon

Pláza épül Budapest közelében, pár hónap múlva lenne a kapunyitás

Gripen húzott el Debrecen felett, félelmetes jelenségre figyeltek fel a helyiek

Aggasztó időjárás-jelentés: Sajnos ezt sem ússzuk meg