
Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson
2021. október 31-én a két későbbi támadó és harmadik társuk biztonságiőrként dolgoztak egy VII. kerületi szórakozóhelyen, amikor egyikük hajnalban a parkoló szintjén lévő lift előterében szóváltásba keveredett egy férfival, akit ököllel meg is ütött. A támadó társa nem tétlenkedett és szinte azonnal fegyvert rántott, amit egyszer el is sütött, majd ráfogta a pisztolyt a korábban már bántalmazott ellenfelükre.
A megtámadott férfi egyik társa hátulról lefogta a másik banda harmadik tagját és kissé odébb húzta, a támadó azonban kiszabadult a fogásból, megfordult, és megrúgta őt. A fegyveres férfi ekkor odafordult, ráfogta a pisztolyt, majd megint elsütötte azt.
Úgy tűnt, a vita itt véget ért, a megtámadottak feltett kézzel jelezték, hogy nem kívánnak a továbbiakban részt venni a konfliktusban, ellenfeleik azonban nem így gondolták. A harmadik társ ököllel nekirontott a korábban fegyverrel megfélemlített férfinak és a falhoz vágta, majd a másik társ is beszállt a verekedésbe, ami orrcsonttöréssel végződött.
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt két férfival szemben, ellenük felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtottak be vádiratot a bíróságra, amelyben mindkét vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tettek indítványt – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson

Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben

Frontális ütközés a 4-esen - autó csapódott traktorba Püspökladánynál

Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal

Bozótvágó késsel sebesítette meg exét egy férfi Várpalotán

Halálos áldozatot követelt a gyilkos gáz Nyíregyházán

Rohanásból lett gázolás Tökölön, sokáig küzdöttek a gyalogos életéért