
Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre
Verőfényes napsütésben érkeztek az autók május végén az M7-es autópálya Balatonszárszó térségi tereléséhez, amikor egy figyelmetlen sofőr belehajtott az előtte lassító kocsiba. Az ütközés erejétől a fehér autó megpördült, szalagkorlátnak ütközött, majd visszacsapódott a Minibe, míg végül mindketten az út közepén álltak meg.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hétfőn közösségi oldalán osztotta meg a balesetről készült felvételt, amelyben amellett, hogy senki nem sérült meg, a vétlen sofőr egy igazán nemes gesztust is tett. A felvételen jól látható ugyanis, hogy miután kiszálltak az összetört autókból, a fehér kocsi vezetője ahelyett, hogy a baleset okozójának támadt volna vagy hibáztatni, veszekedni kezdett volna, egyszerűen csak megölelte utasát.
Tanulságos megnézni a baleseti utáni emberi reakciókat is
– hívta fel a figyelmet az MKIF Zrt. hétfői bejegyzésében.
Címlapfotó: Facebook/MKIF Zrt.

Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre

Dráma egy borsodi gimnáziumban, többszáz diákot evakuáltak

Ma jelentették be: Ez vár a magyar autósokra

Tragédia az 51-es úton: egy ember szörnyethalt – fotóval

Mentőhelikopter landolt egy ceglédi iskola udvarán, pillanatok alatt történt a tragédia

Megtalálták Egressy Mátyás holttestét

Dermesztő videón, ahogy elütnek egy robogóst Székesfehérváron

Népszerű ropogtatnivalót hívtak vissza a boltok, ne egyen belőle

Panelgyilkosság Győrben: Holtan találtak egy nőt az egyik társasház előtt

Amikor a kalauz több mint egy ellenőr: saját autóval segítette az utasokat

Jön az év első zivatara

Úszni próbált egy Tesla Püspökladányban - Fotóval