
Durva fotókon a tapolcai motorbaleset, hajszálon múlt a tragédia

Bejelentést tett a rendőrségre egy 66 éves pincehelyi férfi, mert február 13-án este 10 óra körül az általa üzemeltetett borozóban egy férfi és egy nő megtámadta, bántalmazták, majd kezeit lefogva elvették értékeit és távoztak. A bántalmazás során meg is sérült – közölte a rendőrség.
A Tamási Rendőrkapitányság munkatársai néhány óra múlva elfogták egy rokonuk ozorai házában a fiatal párt, akik elkövethették a rablást. A férfi elbújt, az ágyneműtartóból került elő.
A 21 éves nőt és 27 éves párját előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd mindkettőjüket őrizetbe vették.
A gyanúba fogott pártól lefoglalták a jogtalanul megszerzett értékek egy részét is.
Az ügyben a Tamási Rendőrkapitányságon folytatják a nyomozást.
Fotó: police.hu

Durva fotókon a tapolcai motorbaleset, hajszálon múlt a tragédia

Sínek közé zuhant egy férfi a mosonmagyaróvári vasútállomáson

Átadták az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszát

Súlyos bűnelkövetők mellé javítóintézetbe kerülhetnek a terézvárosi késelés tini gyanúsítottjai is

Máskor is cserben hagyta áldozatát a halálos balesetet okozó drogos ámokfutó

Ketten haltak meg egy szörnyű balesetben az M1-esen

El akarta ütni volt feleségét, videón szigetszentmiklósi ámokfutás

Biciklis zaklatót fogtak Monoron, több nőt is molesztált

Tinilányok késeltek egy budapesti diszkónál, hárman támadtak

Brutális baleset történt az M3-ason, kigyulladt az egyik autó

Öten sérültek meg egy súlyos balesetben Bácsalmásnál

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak