
Tragédia Harkányban, egy idős férfi vesztette életét
Még csak az első tanítási napokon vagyunk túl, de máris jelesre vizsgázott bunkóságból egy Mercedes vezetője – látható a Budapesti Autósok Közösségének hétfőn közzétett fotóján.
A budaörsi Auchan parkolójában kapták lencsevégre egy sofőrt, aki luxuskocsijával egyszerre foglalta el egy mentőknek és egy rendőröknek fenntartott helyet. Úgy állt be a piros mezőbe, hogy még véletlenül se férjen el mellett senki, holott emberi életek is múlhatnak rajta.
Nyilván lehet valami teljesen kézenfekvő, logikus és egyszerű magyarázta a képnek, ilyen például a hozzászólók között szárnyra kapott feltételezés, hogy a sofőr két helyen dolgozik, főállásban rendőr, de néha mentősnek is beáll, bár ez nem tűnik túlságosan valószínűnek ebben az esetben.
Volt, aki védelmébe vette a Mercedes tulajdonosát, mondván, csak egy biztonságos parkolóhelyet keresett magának, ahol egy szerényebb képességű autós nem húzza meg a kocsit, és úgy vélte, érdemes a bírásgot választani a több tízmillió forintos járgány javíttatása helyett.

Tragédia Harkányban, egy idős férfi vesztette életét

Óriási robbanás Pannonhalmán, videón a felismerhetetlen ház romjai

Gyalog „hajtottak be” egy körforgalomban Tapolcán, videón a különleges manőver

Macsétával támadt a feleségére egy szabolcsi férfi

Életveszélyes, amit 3 gyerek csinált a Bodrogon - Fotók

Vérző férfit találtak egy járdán Gyöngyösön, mentő sietett a helyszínre

Mozdulatlan áldozatot találtak Ároktőnél, autó üthette el - Fotó

Rendkívüli készültség a kiskunhalasi postánál – videóval

Örökségért darabolta fel saját apját egy férfi, maradványait pedig lehúzta a vécén

Gyerekeket sodort el egy taxis Egerben, majd továbbhajtott - videóval

Halálra rugdosta apósát egy somogyi férfi

Tűzoltók, mentők és a szolgáltatók egyszerre küzdenek