
Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter
A budapesti rendőrök a TEK segítségével kedden fogták el azt a nőt és férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy három hete megöltek és kifosztottak egy idős embert a fővárosban – közölte a police.hu.
A 80 éves férfi holttestére május 28-án találtak a rendőrök XVI. kerületi házában, majd megállapították, halálát súlyos bántalmazás okozta. A rendőrség emberölés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást, melynek során az elsődleges adatok egy fiatal nőre terelték a gyanút, később azonban megállapították, hogy a nőnek nincs köze a bűncselekményhez. További aprólékos adatgyűjtés után a napokban a nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőket: a 27 éves Sz. Alexandrát és az 52 éves C. Istvánt.
A büntetőeljárás adatai szerint a két elkövető május 26-án késő este ment be az idős ember házába, ahol olyan súlyosan bántalmazták az áldozatot, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe. A lakásból aranyláncot és bankkártyát vittek el, amivel két alkalommal pénzt is vettek fel a férfi számlájáról.
A Terrorelhárítási Központ műveleti egysége június 20-án egy budaörsi parkolóban elfogta a feltételezett elkövetőket, akiket bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A nőt ezen kívül kifosztás bűntett és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétség elkövetésével is gyanúsítják. A nyomozók mindkét gyanúsítottat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter

Pest vármegyei horror: A nyílt utcán ölt a rettegett elkövető

Rendkívüli riadó a Dunaújvárosi Egyetemen: Hajtóvadászatot indítottak

Kijöttek a hivatalos becslések: Ez vár sok magyarra a következő hónapokban

Különös tilalom lép életbe Győr-Moson-Sopronban – szabálymódosítás mellett döntött a szövetség

Buszmegállóban esett össze egy férfi, kollégái küzdöttek az életéért

Meghalt Mészely László

Megállt az utasokkal egy személyvonat az éjszaka közepén Győrnél, rettenetes dolog áll a háttérben

Hátborzongató eset: női holttestet találtak a komáromi Monostori-erdőben

Nagyszabású munkálatok zajlanak Budapest mellett, valami egészen új épül

Hajmeresztő jelenetek Szombathelyen: egy pillanat alatt életveszélybe kerültek többen

Megdöbbentő adatokat mértek Északkelet-Magyarországon kora reggel, ránk rúgták az ajtót a mínuszok