
Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen
Júniusban a fiatalkorú vádlott és öccse megjelentek a szécsényi Nosztalgia Múzeumnál, ahol a különböző kiállítási tárgyak között gyorskötözőkkel belülről a kerítéshez volt rögzítve egy 1930-as években gyártott, fekete színű, férfi vázas kerékpár. A kisebbik fiú átmászott a kerítésen, a műanyag kötözőket öngyújtóval égette, míg a vádlott a kerítésen kívülről tette ugyanezt. Miután a kötözők elolvadtak, a bent tartózkodó fiú a kerítésen átemelte a biciklit a bátyjának, hazavitték, és egy melléképületben rejtették el.
A fiúk augusztus 8-án visszatértek a múzeumhoz. A kisebb testvér ismét bemászott a múzeum udvarára, ahol a biciklitárolóban elhelyezett, lánccal és lakattal lezárt, 1970-es években gyártott, kék színű, férfi vázas kerékpárhoz ment, és a nála lévő fogóval a lakatot levágta, majd a zsákmányt átemelte a kerítésen az utcán várakozó testvérének. A levágott lakatot és a láncot egy patakba dobták, a biciklit pedig csakúgy, mint első alkalommal, otthonuk melléképületébe vitték.

A két lopással 114.000 forint kárt okoztak a múzeumnak, mely a kerékpárok lefoglalásával megtérült. Az Ügyészség a 17 éves fiatal ellen lopás miatt emelt vádat, amiben indítványozták, hogy próbaideje alatt nagykorú felügyelete alatt álljon. Az ügyészség emellett indítványozta, hogy a fiatal a 27.574 forint bűnügyi költséget is kifizesse. A fiatalabb fiú az elkövetéskor még nem volt 14 éves, így gyermekkora miatt felelősségre nem vonható.
Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság hoz döntést. – írja az Ügyészség
Fotó: Illusztráció/police.hu

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket

70 lakó menekült az utcára a belvárosban

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat