
Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án
A könnyekig hatódott két tiszakécskei kisfiú, miután két és fél év után hazatért szeretett kutyájuk. Zeuszt 2013-ban fogadta be a család, a gyerekek együtt cseperedtek fel vele, és nagyon boldog élete volt az állatnak. Chipet is kapott, amibe azonban véletlenül rossz telefonszám került.
A négylábúnak 2021 nyarán veszett nyoma, ezt követően hónapokig keresték őt, de nem jártak sikerrel. A fiúk azonban így sem adták fel a reményt.
Ők mindig várták haza
– mesélte az édesanya a mesébe illő történetet. Időközben a család elköltözött, és az új lakás főbérlője lett figyelmes a helyi ebrendészet egyik bejegyzésére, amit meg is mutatott az asszonynak. Így jutottak el Zeuszhoz, aki azonnal megismerte gazdáját, sőt, még a régi vezényszavakra is emlékezett.

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi