
Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak
Brutális kegyetlenséggel végezte ki unokája kutyáját egy 76 éves szilvásváradi férfi 2023. április 12-én, miután az eb már sokadszor elszökött otthonról. Miután megtalálták a szibériai huskyt, a nagyapa eldöntötte, hogy megöli – áll a Heves Vármegyei Főügyészség szerdai közleményében.
Az idős férfi belevert az állat homlokába egy húsz centi hosszú 200-as szöget, amitől beszakadt a koponyacsontja. A szenvedő négylábút ezután talicskába tette, majd kitolta a házhoz közeli erdőbe, ahol nyakig elásta.
Az elpusztult kutya fejére egy gombász lett figyelmes. Ezt követően értesítették a rendőrséget és az állatorvost a községben élők.

Fotó: Magyarország Ügyészsége
A tettét beismerő és megbánó állatkínzót a bíróság egy év börtönbüntetésre ítélte, aminek végrehajtását két évre felfüggesztette. A férfinek emellett a közel 100 ezer forintos bűnügyi költséget is meg kell fizetnie.
Az ügyészség közérdekvédelmi szakága külön vizsgálatot folytat a nyugdíjas állattartástól való eltiltásáról.

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak

Na, szia, mentő! – Dal született a négyéves hős kisfiú történetéből – videóval

Holtan találtak egy ismert fotóriportert a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél történt a tragédia

Egy ember meghalt a Törökszentmiklósnál szombat este történt balesetben

Horror a Nagymező utcában: Elözönlötték a rendőrök éjjel a környéket – Videó

„Na szia, mentő” – Az egész ország ezt a pillanatot várta

Gázpalackok szabadultak el az M3-ason, 130-cal kellett kikerülni őket

Nem tudta, kit enged be az autójába egy idős férfi Gyulán

Mentőkutyák és önkéntesek futottak versenyt az idővel Miskolcnál

Ártatlan kölyökkutya lett egy vadász áldozata a Balatonnál

Meg sem állt Ázsiáig, mégis bilincsben hozták haza a szexuális ragadozót - videóval

Késsel tett pontot a veszekedés végére egy szabolcsi férfi, mellkason szúrta vitapartnerét