
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A miniszter sajtótájékoztatóján közölte: a nemzetbiztonsági kabinet reggeli ülésén Orbán Viktor miniszterelnöktől a Honvédelmi Minisztérium azt a feladatot kapta: meg kell akadályozni, hogy Magyarország területére fegyveres csoportosulás tudjon bejönni, az ország területén manővereket hajtson végre.
Hangsúlyozta: Magyarországon az embereknek nem kell félniük, de körültekintőnek kell lenni, a Magyar Honvédségnek minden eshetőségre fel kell készülnie. A következő napokban a magyar lakosság is láthatja majd, hogy haditechnikai eszközök, menetoszlopok indulnak el az ország különböző pontjairól a keleti országrészbe. A nyugati országrészben - NATO erőkkel közösen is - kiképzéseket, gyakorlatokat tartanak - ismertette.
Benkő Tibor szerint ha Ukrajnában a helyzet eszkalálódik, nemcsak Ukrajna keleti részén lesz háborús tevékenység, hanem kiterjedhet Kijev, Kárpátalja irányába is. A határokon menekültek érkezésére, továbbá humanitárius feladatokra is fel kell készülniük a katonáknak - ismertette a feladatokat.
A miniszter felidézte a hétfő este történteket, azt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette a délkelet-ukrajnai szakadár "Donyecki Népköztársaság" és "Luhanszki Népköztársaság" szuverenitásának haladéktalan elismerését, továbbá közölte: a "bizalom- és biztonságerősítés" keretében e területek békefenntartói feladatait a következő tíz évben Oroszország látja el.

Fotó: MTI/Mohai Balázs
Benkő Tibor szerint kérdés, ki milyen mértékben akarja folytatni a háborús retorikát, valamint Ukrajna miként jár el, de az tény, hogy a Magyarországgal szomszédos országban valóban háborús konfliktus alakult ki.
A miniszter kiemelte: "Magyarország békét szeretne"; a békés, tárgyalásos megoldás híve, de a Magyar Honvédségnek - rendeltetéséből adódóan is - készen kell állnia szükség esetén határvédelmi, humanitárius feladatokra.
Benkő Tibor kedden Szentendrén tartotta hagyományos évértékelő, feladatszabó értekezletét. Azon a HM és a Magyar Honvédség vezetőinek is elmondta: az ukrán-orosz helyzet miatt lesz olyan feladat, amelyet "a mai nappal, vagy holnap, vagy az elkövetkezendő napokban végre kell hajtani".
A miniszter megjegyezte: a délszláv válság sem volt régen, majd 2014-ben megjelent a hibrid hadviselés, megtörtént a Krím annektálása, most pedig a szomszéd országban háború van. Olyan nemzeti haderőt, képességet kell építeni, amely garantálja Magyarország békéjét és biztonságát - szögezte le.
A Magyar Honvédség és a vezetői továbbra is a NATO szerves részeként, de önálló képességeket felvonultatva tudja kezelni a mostani helyzetet - jelentette ki a miniszter, megjegyezve, erről közelmúltbeli magyarországi látogatásán Ben Wallace brit védelmi miniszter és Roger L. Cloutier, a NATO Erők Szárazföldi Parancsnoka személyesen is meggyőződött.
MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen