Bemutatkozott az Egy Lépéssel Több Alapítvány

Bárki örökbe fogadhat egy rászoruló családot, akár már havi 5000 Ft támogatással!

Június 16-án tartotta meg első, bemutatkozó jótékonysági gálaestjét az Egy Lépéssel Több Alapítvány, Gödön. A jótékonysági eseményen Agárdi Szilvia is koncertet adott. Az alapítvány célja a társadalmi szerepvállalás, ezen belül kiemelt hangsúlyt helyeznek a beteg gyermekek és családok megsegítésére, valamint a kórházak és oktatási intézmények támogatására.


A gála szervezői a Budapesti Szent Margit Kórház, a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház, a Gyermekétkeztetési Alapítvány, a Gyógyító Energia Alapítvány, a Pesterzsébeti Humán Szolgáltatások Intézménye, valamint az Athlészisz Alapítvány számára is értékes támogatói csomaggal készültek a helyszínen. Az ajándékcsomagok többek között elektronikai eszközöket tartalmaztak. Az este végére összegyűlt összegből a rászoruló családok mellett a nemrég tragikusan elhunyt hegymászó, Suhajda Szilárd családját is támogatták.

Az Egy Lépéssel Több Alapítvány egyéni gyűjtéseket is szervez, de új kezdeményezésüknek, a Fogadj örökbe egy családot! programnak köszönhetően a rászoruló családokat havi rendszerességgel is támogatja.

„Egy erdélyi táborban találkoztam először ezekkel a családokkal még évekkel ezelőtt. Ez a találkozás, tapasztalat, életem talán egyik legnagyobb tanítása volt. Akkor döntöttem el, hogy nekem ez az utam” – árulta el az alapító, Hajós István.


Az Egy Lépéssel Több Alapítvány megálmodója elmondta, a valódi segítség ebben az esetben nem az egyszeri, hatalmas támogatás, hanem a lépésenkénti, folyamatos törődés és biztonságérzet adása, hiszen ezek a családok minden nap harcot vívnak az élettel. A programba már havi 5 ezer forinttal is be lehet lépni, egy család pedig maximum 50 ezer forintot kaphat havonta.

Az összeget a családok nem készpénzben kapják meg. Az alapítvány közvetlenül a szolgáltatóknál rendezi azokat a főleg rezsi vagy gyógykezelésekkel kapcsolatos számlákat, amiket a rászorulók egyedül nem, vagy csak nagyon nehezen tudnának kifizetni, így a felajánlók biztosak lehetnek benne, hogy jó helyre kerül a pénzük.

„Sok időt elvesz az alapítvány fenntartása, de rengeteget ad. Egy jótékonysági rendezvény, legyen bármilyen hosszú, fárasztó, hihetetlen energiával és erővel tölt fel engem, így viszonylag könnyen tudom össze egyeztetni a többi teendőimmel is” – mondta el Hajós István.

2023. június 20. 16:27
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...