
Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír
Ordítoztam csak, hogy segítsenek, segítsenek, nem jött senki. És én azt hittem végig, hogy meghalt
– zokogva beszélt a Tényeknek a kétgyerekes családanya arról, hogy hogyan verték ájultra a férjét a szeme láttára a nyílt utcán Pásztón szombaton. Azt hitte megölik.
Bekötött fejjel ült párja mellett Zsolt, nyílt fejsérülése és agyrázkódása lett, hatalmas véraláfutás van az oldalán, ahol belerúgtak. Három kötekedő férfi támadt rá az utcán szombat este, amikor hazafelé sétált a feleségével. A rémült családanya látta ahogy leütik a férjét, nagyon megviselték a történtek, kislányuk is halálra rémült miután meglátta az apja sérüléseit.
Nem aludtunk, nem bírunk enni. A nagyobb lányunkat eléggé megviselte
– tette hozzá Zohó Klaudia.
A férfi az ütésektől a földre került, de támadói ekkor sem álltak le.
Arra mikor ütnek határozottan emlékszem, hogy nagyon nagy ütéseket kaptam, meg egy olyan kép van meg, ahogy már fekszek a földön és beletaposnak a fejembe. És közben azt ordítják, hogy megöllek!
– emlékezett vissza Zohó Zsolt.
Az utcán melléjük érve a társaság gúnyolódni kezdett a házaspáron, Zsolt pedig arra kérte őket, ne hangoskodjanak az utcán, mondta a Tényeknek Klaudia.
Ezután visszaszóltak, hogy ne dumáljál, meg mit dumálsz?! És akkor mondta, hogy ne itt ordítsál az utcán. És akkor a három férfi elkezdett utánunk szaladni, és elkezdték őt lökdösni, utána ütlegelni. Verték a fejét, rugdosták ott, ahol érték, amelyik éppen érte, hol ketten, hol hárman
– részletezte Klaudia.
A három férfivel egy nő is volt, aki próbálta megfékezni a valószínűleg bedrogozott társaságot.
Zsolt az egyik ütéstől a földre zuhant és beverte a fejét. Sárosak lettek a ruhái, amiket szinte leszaggattak róla az őrjöngő verekedők.
Végül, amikor látták, hogy Zsolt nem mozdul, elszaladtak. A férfin halálra rémült felesége próbált segíteni.
A férjem ott feküdt a vértócsával a feje alatt, próbáltam őt felhúzni, de nem sikerült
– idézte fel a rémséget Klaudia.
Végül a mentők kórházba vitték Zsoltot, a pár feljelentést tett, úgy tudjuk a rendőrség előállította a verekedőket, és büntetőeljárást indított garázdaság miatt.

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket