
Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen
Még mindig várom haza. Nem bírom felfogni ezt a dolgot, hogy csak úgy elvették tőlem. Meg mindenkitől. A családomtól, a gyerekeimtől
– ezt mondta korábban a Tényeknek ez az édesapa, miután brutális kegyetlenséggel meggyilkolták 17 éves fiát Rétközberencsen.
Tamást a saját 21 éves másodunokatestvére ölte meg. Egy láncot tekert a fiatal nyaka köré, amivel elvonszolta. Egy felvételen látszik, ahogy dulakodnak, előtte pedig együtt indultak italozni. A videó az utolsó, amin élve látták a fiatalt. A gyilkos letépte a fülét, egy fa karóval szétverte a fejét, majd levetkőztette. Végül a pólójával fojtotta meg, a nadrágját pedig felvette. Ebben ment később a letartóztatására is.
A kegyetlenül meggyilkolt fiú édesapjának a napokban megállt a szíve. A férfi az anyósánál volt, amikor összeesett. Újraélesztették, és kórházba vitték, de már nem tudták megmenteni, meghalt. A férfi édesanyja szerint nem tudta feldolgozni fia halálát, a gyászba halt bele.
Sajnos nem bírta, mert amikor ez megtörtént, egy az egyben nem tudta feldolgozni, hogy ilyen brutális módon kellett a fiának meghalni...
– mondta az asszony, akire négy árva gyerek maradt, unokáit neki kell felnevelnie.
Az, hogy a fiút a másodunkatestvére egyedül ölte-e meg, máig nem derült ki. A gyilkos apja szerint ugyanis fiának biztosan volt segítsége, egyedül nem lett volna képes ilyen kegyetlen tettre.
A család korábban Tamás temetésére pénzt gyűjtött. Nézőinknek köszönhetően hamar összegyűlt az összeg, sőt még több is. A megmaradt pénzt az asszony ügyvédre fordítja, a család ugyanis máig küzd azért, hogy kiderüljön az igazság a fiú haláláról.
Úgy tudjuk, a gyilkost többször is kivitték azóta a helyszínre, hogy megmutassa, pontosan mit tett a fiatal fiúval, azonban mostanáig nem tett vallomást.

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket

70 lakó menekült az utcára a belvárosban

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat