
Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó
Már két éve, hogy eltemették azt a négy éves kislányt, akit egy forró buszban felejtettek Tomajmonostorán 2022 nyarán. Inez több mint 7 órán keresztül volt benn, csaknem 50 fokos melegben, hőgutát kapott és három nappal később meghalt. A történtekért a busz sofőrjét tették felelőssé, akit idén októberben jogerősen elítéltek.
A Blikknek nyilatkozott most a gyerek édesanyja.
Rólunk, a szülőkről egy szó sem esett, hogy mit élünk át az egyetlen gyermekünk elvesztése miatt. Tőlünk soha senki nem kért bocsánatot, de még csak azt sem mondta, hogy sajnálja. Az egész családunkat tönkre tették
– mondta.
Hozzátette, hogy ezt nem lehet se bocsánattal, semmivel sem elsimítani, meg azt a fájdalmat se, amit gyereke elveszítése miatt érez.
Tiszaderzsen a falubelieket is megrázta a tragédia híre. Az 59 éves buszvezető férfit halált okozó foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségével vádolták. Végül két év felfüggesztett szabadságvesztést kapott, így továbbra is szabadon van, nem került a rácsok mögé.
A nő nem csak a kislányát, de 38 éves férjét is elveszítette az eljárás során, aki nem élhette meg az ítélethozatalt. Zoltán daganatos beteg volt, de a tragédia után teljesen belebetegedett a gyászba. A lapnak a nő az ítéletről is elmondta a véleményét.
Mindenképp azt szerette volna – ahogy mi is –, hogy letöltendő börtönt kapjon legalább a buszsofőr
– emelte ki.
Férjével bíztak benne, hogy számukra igazságos döntés születik. Hozzátette, hogy sosem fogja tudni feldolgozni az őt ért tragédiákat.

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó

Erkélyen surrant be lopni egy férfi, kifelé már a rendőrök várták

Megfojtotta kisgyerekét egy nő Karcagon, miután egész nap alkoholizált

Nagy volt az érdeklődés a Nyitott Parlament program iránt