
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Nemzeti Védelmi Szolgálat kezdeményezésére indítottak büntetőeljárást a rendőrök egy Békés megyei háziorvos ellen. Az orvos a gyanú szerint COVID-19 igazolást állított ki egy férfinak január 4-én 200 ezer forintért cserébe, úgy hogy nem is fertőződött meg a vírussal - írta a police.hu.
A háziorvost egy másik férfi azzal az indokkal kereste meg, hogy egy kisteleki ismerősének szintén szüksége van az igazolásra, hogy a börtönbe való bevonulását el tudja halasztani. A férfit embercsempészés miatt ítélték el.
A Békés megyei rendőrök a háziorvost vesztegetés elfogadásával, a másik két férfit vesztegetéssel gyanúsítják, a nyomozás jelenleg is folyamatban van.
Címlapfotó: Illusztráció (police.hu)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen