
Bejelentést tett a Belügyminisztérium, szinte minden magyart érint
A HungaroMet előrejelzése alapján a Belügyminisztérium vasárnapig meghosszabbította és további vármegyékre is kiterjesztette a hajléktalanok egészségének megóvása érdekében elrendelt vörös kódot - jelentette be a tárca szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten.
Tenyek.hu 2024. június 20., csütörtök 18:34
Csizi Péter közölte: az intézkedés kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását, egyben a protokoll felkészíti az intézményeket az intézkedés végrehajtására.
Emlékeztetett arra, hogy a vörös kódot a másodfokú hőségriasztással összhangban szerdától péntekig rendelték el, ezt hosszabbították meg most, mert a HungaroMet előrejelzése szerint nem várható lehűlés a hétvégére.
Közölte, ha a hajléktalanellátó rendszer túltelítetté válna, akkor más profilú szociális intézményeknek is be kell fogadniuk az embereket hűtött helyiségekbe. E tekintetben jól áll az ellátórendszer, mert csak 78 százalékban kihasznált - mondta a helyettes államtitkár, jelezve: ez azt jelenti, hogy 790 szabad férőhely áll rendelkezésre országszerte.
Csizi Péter elmondta, a szociális munkások vizet és hideg teát osztanak az utcákon, továbbá felhívják a hajléktalanok figyelmét arra, hogy célszerű hűtött helyiségekbe menniük. Továbbá kérik a lakosságot, hogy ha bajba jutott embert látnak, akkor hívják a krízis-diszpécserszolgálatot - tette hozzá.
Tájékoztatása szerint a kiterjesztés vonatkozik olyan vármegyékre is, ahol a korábbi előrejelzések szerint nem számoltak extrém hőséggel.
Szerdán az Észak-Alföld két vármegyéjére (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok), a Dél-Alföld három vármegyéjére (Békés, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun) és a Dél-Dunántúlon Tolna vármegyére rendelték el a riasztást, csütörtöktől viszont már Baranya, péntektől pedig Somogy, Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Fejér vármegyében is érvényes lesz a vörös kód.
Szombaton és vasárnap egyes vármegyékben fokozatosan megszűnik a riasztás - jelezte Csizi Péter.
Forrás: MTI
+Ez is érdekelheti

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket

70 lakó menekült az utcára a belvárosban

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat



