
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A vád szerint a 19 éves férfi 2021 nyarán szórakozni ment Győrbe két társával együtt úgy, hogy előtte alkoholt és kábítószert is fogyasztott. A hajnali órákban érkeztek a városba, ahol már lakott területen belül a sofőr 116-126 kilométeres sebességgel száguldozott autójával.
Ezzel az őrült tempóval közelített meg egy zebrát, ahol az 56 éves biciklis - a közlekedési szabályt szegve - ülve akart az úttesten átkelni. A férfi végül autója elejével ütötte el a kerékpárost, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.
A kocsi a gázolás helyétől körülbelül 175 méterre állt meg hosszas sodródás után. A vizsgálatok a férfi vérében alkoholt és metamfetamint mutattak ki.
A férfi ellen halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt emelt vádat a Győri Járási Ügyészség. Vele szemben nyolc évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság tiltsa el a férfit a közúti járművek vezetésétől.
Címlapfotó: Illusztráció (Shutterstock)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen