Becsődölt egy magyar utazási iroda, tízmilliókkal verték át a nyaralni vágyókat

A befizetett pénzek eltűntek. 

A Lagun Travel utazási iroda károsultjai számára az álomutazás csak álom marad, ugyanis hiába várták a mesébe illő kalandot, az nem valósult meg, sőt. A pénzüket sem kapták vissza.

A botrány már több mint másfél éve húzódik. Az egzotikus utakat kínáló iroda ugyanis 2022. augusztus 25-én jelentett csődöt, amit az azóta megszűnt honlapján közölt az oda látogatókkal.

Ám az eset előtt mindössze néhány héttel Herenik Olivér egy 10 napos Maldív-szigeteki utat fizetett ki náluk, mellyel a párját szerette volna meglepni. A Blikk megkeresésére elárulta a részleteket.

Augusztus 8-án rendeltük meg az utat, ami 1890 euró, körülbelül 740 ezer forint lett volna fejenként, de mivel egy összegben fizettünk, kaptunk 500 euró, vagyis 195 ezer forint kedvezményt, ami azért elég jelentős árengedmény. A csődről a hírekből értesültem, talán ez volt az a pont, amikor rádöbbentem, csúnyán átvertek minket. Összesen 3280 eurót, azaz több, mint 1 millió 200 ezer forintot buktunk el

- magyarázta a férfi.

Természetesen írtunk az irodának levelet, az egymondatos válaszban megerősítette számunkra, hogy valóban becsődölt, és hogy a kártérítés ügyében később felveszi valamelyik munkatárs velünk a kapcsolatot. Aztán eltűntek...

A fotó illusztráció: Shutterstock

Azonban nem csak Olivérék jártak így. Rajtuk kívül negyven-negyvenöt ember harcol még mind a mai napig a pénzéért.

A rendőrségi feljelentés megtörtént, a lap dr. Gaál Márton ügyvédet is megszólaltatta, aki a károsultak közel felével foglalkozik.

Az ügyfeleim esetében utazási szerződésenként 600 ezer és közel 5 millió forint körüli összegekről van szó, természetesen ez változó, aszerint, hogy milyen csomagot választottak és milyen hosszú útra fizettek be. Az átlagos kár 1,5-2,5 millió forint között mozog. Az ügy a napokban átkerült a Budapesti Rendőr-főkapitányságról a XIII. kerületi kapitányságra, ahol elkezdtek kiemelten foglalkozni vele. Hogy eddig mi történt, azt nem tudom – mesélte az ügyvéd. – Az elmúlt másfél év alatt nagyjából nyolcvan-száz alkalommal hívtam a rendőrséget, hogy érdeklődjek, de nem reagált senki. Tudomásom szerint nem jutottak el odáig, hogy gyanúsítottakat hallgassanak ki az ügyben, még úgy sem, hogy megadtam nekik az iroda tulajdonosainak a nevét, és ha jól emlékszem, a volt könyvelőt is megjelöltem

- nyilatkozta a Blikknek.

2024. április 14. 11:36
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...