
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A XI. kerületi rendőrök közveszéllyel fenyegetés miatt rendeltek el nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki kedd este egy VIII. kerületi telefonfülkéből tárcsázta a segélyhívót, hogy közölje: bombát helyezett el egy XI. kerületi plázában - írta a police.hu.
A rendőröknek végül sikerült azonosítaniuk a 38 éves T. Zoltánt. A férfit a nyomozók három órán belül elfogták a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra. A rendőrök robbantásra alkalmas eszközt nem találtak.
A férfit az újbudai nyomozók közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint őrizetbe is vették. A férfi a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismerte, vallomásában pedig elmondta, hogy barátnője, akivel korábban összeveszett, a kérdéses üzletközpontban dolgozik, és így akart bosszút állni rajta.
Címlapfotó: Illusztráció (police.hu)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen